Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Tini élet*---*

A Harris Interactive kutatásának első meglepő adata az, hogy a tinédzserek 85 százaléka nem csak otthon használja az internetet, hanem a szülői felügyelettől távol, házon kívül is netezik. A kutatás szerint

a tinik egyharmada nem árulja el szüleinek, hogy mit csinál a világhálón

. Ez aggodalomra adhat okot, hiszen az ártatlan szörfözgetés mellett a tinik 28 százaléka idegenekkel is kapcsolatba lép a különböző chat oldalakon. A lányok inkább hajlamosak az idegenekkel való ismerkedésre. Amíg a lányok egyharmada, addig a fiúk egynegyede chatelt már számára korábban ismeretlennel.

Biztonsági szempontból az is aggályos, hogy ezekben a beszélgetésekben a tinik túl sok mindent elárulnak magukról. A fiatalok 69 százaléka a tartózkodási helyét, 43 százaléka a keresztnevét, míg 24 százaléka az e-mail címét is megosztja beszélgetőtársával. Ennél rémisztőbb lehet a szülőknek, hogy minden ötödik tinédzser fényképet is küld magáról, sőt 12 százalékuk még a mobil telefonszámát is megadja – írja a

findmysoft.com

A biztonság nem számít?

Egy másik kutatás szerint nemcsak a tinédzserek elővigyázatlanok. A Ponemon Institute kutatása szerint

a felhasználók 80 százaléka ugyan aggódik a közösségi oldalak biztonsági kockázatai miatt, de a felhasználók több mint fele mégsem tesz semmit biztonsága érdekében

A legmeglepőbb adat, hogy a felhasználók 44 százaléka úgy nyilatkozott, hogy akkor is használna egy közösségi oldalt, ha tudná, hogy az oldal fenntartói nem tudják biztosítani a felhasználók biztonságát

Egy lány, aki nyughatatlan, makacs, elég nagyszájú és mindene a futball. Egy srác, akit istenít egy egész iskola, a lányoknak csorog érte a nyála, mindig megkapja, amit akar és mindene a futball. Egy országban éltek, de soha nem találkoztak volna, hiszen annyira különböző életük volt. Ám egy költözés mindent megváltoztatott.

Vajon mi történik, ha egy olyan lány, aki nem tűri, utálja, a korlátokat egy olyan suliba kerül ahol egy egoista futballherceg az úr? És vajon mi történik, ha a herceg uralkodását egy olyan lány zavarja, meg aki képtelen a behódolásra?

Többek között ezt a találkozást is meséli el a történet és azt, hogy milyen is a fiatalok élete. Hiszen mindenki tudja, hogy az mennyire nem egyszerű.  Tele van problémával, csalódással. Gond a szülőkkel, akik nem értenek meg és még mindig gyerekként kezelnek. Nehéz kijönni a testvérekkel, akik teljesen kiborítanak. Az iskola is kész túlélő tábor, hogy a szerelmi gondokról és magáról a szerelemről már ne is beszéljek.

Ilyen dolgokat élnek át történetem szereplői is. Kol és Ria életében nagy változás kezdődik el azzal, amikor felköltöznek a nagyvárosba, Londonba. Ott megismerkednek Viával és Rueval, akikkel együtt sok mindent megélnek majd a történet folyamán. Az ikerpárra az új iskola, mindnyájukra pedig új barátságok, ellenségek és talán szerelem vár. Vajon, hogy alakul az életük? Elérik az álmaikat?

Ezt csak akkor tudod meg, ha végig követed a négy lány nem éppen eseménytelen és főleg nem unalmas életét.

„Hiszen az élet magában finom, de a gondok valahogy teljesen elrontják a fűszerezést".

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

simslots free slots fkbyj

(Steesireactamex, 2018.09.23 04:03)

free online slots games my vegas slots hollywood casino free slots online free penny slots no download | https://casinoslotsplay.icu/ - slots farm https://casinoslotsplay.icu/ - online casino slots no download

penny slots uygkb

(Blevybuglelry, 2018.09.23 04:00)

play free slots for fun cashman casino slots free slot machine games free slot machines | https://vegascasinoslots.icu/ - hollywood casino free slots online https://vegascasinoslots.icu/ - free slots 777

choctaw casino durant oklahoma xmjpq

(inceciago, 2018.09.23 03:55)

viejas casino viejas casino foxwoods online casino san manuel casino | https://casinorealmoney.ooo/ - vegas casino games https://casinorealmoney.ooo/ - doubleu casino on facebook

iphone tracker free gps khzdm

(DemaonenceweD, 2018.09.23 01:54)

spy phone app mobile tracker gps a cell phone location for free phone call app phone call app | https://spyphoneapps.us.com/ - cell phone locator free with map location https://spyphoneapps.us.com/ - google mobile tracker

pop slots casino akaik

(Sonshenna, 2018.09.23 01:33)

free slots machines free slots with no download or registration gold fish casino slots slots free games | https://freeslots24.icu/ - penny slots free https://freeslots24.icu/ - hot shot casino slots

casino real money qndil

(Sonshenna, 2018.09.23 01:32)

free casino games slot machines gsn casino free vegas casino games online casinos for us players | https://onlinecasinoslotsmaxx.com/ - casino bonus codes https://onlinecasinoslotsmaxx.com/ - free casino

ilani casino fbtgq

(talpTunkitekkat, 2018.09.23 01:24)

free casino games online grand casino hinckley mohegan sun online casino morongo casino | https://casinorealmoney.icu/ - best online casino https://casinorealmoney.icu/ - zone online casino games

greektown casino ttiio

(Breeherve, 2018.09.23 01:10)

san manuel online casino choctaw casino durant oklahoma casinos in iowa zone online casino games | https://casinovegas.ooo/ - zone online casino https://casinovegas.ooo/ - morongo casino

free casino zjzkk

(Sonshenna, 2018.09.23 00:00)

casino games slots free free casino slot games zone online casino games online casino slots | https://onlinecasinoslotsmaxx.com/ - casino game https://onlinecasinoslotsmaxx.com/ - online casino gambling

online slot machines lmckf

(Sonshenna, 2018.09.22 23:56)

viejas casino three rivers casino grand casino hinckley meadows casino | https://slotsgames.ooo/ - thunder valley casino https://slotsgames.ooo/ - free casino games slot machines

seneca niagara casino uatsi

(Sonshenna, 2018.09.22 22:03)

mystic lake casino spirit mountain casino virgin online casino slot machines | https://slotsgames.ooo/ - online gambling casino https://slotsgames.ooo/ - betfair casino online nj

casino blackjack rmwpx

(Sonshenna, 2018.09.22 22:01)

casino game online casinos for us players las vegas casinos no deposit casino | https://onlinecasinoslotsmaxx.com/ - gsn casino slots https://onlinecasinoslotsmaxx.com/ - vegas world casino games

greektown casino takvm

(ReoxRegoIngerly, 2018.09.22 21:57)

pala casino online nj caesars casino tropicana online casino harrah online casino | https://onlinecasinoplay.icu/ - online casinos for us players https://onlinecasinoplay.icu/ - foxwoods casino online slots

gsn casino games pzcnd

(talpTunkitekkat, 2018.09.22 21:57)

play casino casino bonus codes choctaw casino rivers casino | https://casinorealmoney.icu/ - gambling sites https://casinorealmoney.icu/ - hallmark casino online

cell phone locator free with map location wocjz

(JoiPtorhoog, 2018.09.22 16:30)

iphone tracker by phone number best android spy app undetectable mspy | https://phonespytracker.us.com/ - spy software

Зеркало Париматч

(Davidmip, 2018.09.22 15:02)

https://www.babyblog.ru/user/cugigol/14253 - Зеркало Париматч

mountaineer casino ymbkr

(bokekeexels, 2018.09.22 14:39)

maryland live casino online caesar casino online slot games hollywood casino online gsn casino games | https://vegascasino.icu/ - mgm online casino nj https://vegascasino.icu/ - free vegas casino games

casino games online mchii

(agogquerveRuidge, 2018.09.22 14:36)

winstar casino caesar casino online slot games morongo casino slotomania slot machines | https://casinoplay.icu/ - thunder valley casino https://casinoplay.icu/ - four winds casino

mohegan sun online casino mmgbz

(eldelmshadlix, 2018.09.22 14:15)

cherokee casino hallmark casino online online gambling foxwoods online casino | https://freeonlineslots.ooo/ - hyper casinos https://freeonlineslots.ooo/ - borgata online casino

online casino slots no download qzlok

(eldelmshadlix, 2018.09.22 14:13)

slots free online caesars slots free casino free penny slots las vegas free slots | https://casinoslotsonline.icu/ - free slot machine games https://casinoslotsonline.icu/ - cashman casino slots

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92

Következő »