Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Tini élet*---*

A Harris Interactive kutatásának első meglepő adata az, hogy a tinédzserek 85 százaléka nem csak otthon használja az internetet, hanem a szülői felügyelettől távol, házon kívül is netezik. A kutatás szerint

a tinik egyharmada nem árulja el szüleinek, hogy mit csinál a világhálón

. Ez aggodalomra adhat okot, hiszen az ártatlan szörfözgetés mellett a tinik 28 százaléka idegenekkel is kapcsolatba lép a különböző chat oldalakon. A lányok inkább hajlamosak az idegenekkel való ismerkedésre. Amíg a lányok egyharmada, addig a fiúk egynegyede chatelt már számára korábban ismeretlennel.

Biztonsági szempontból az is aggályos, hogy ezekben a beszélgetésekben a tinik túl sok mindent elárulnak magukról. A fiatalok 69 százaléka a tartózkodási helyét, 43 százaléka a keresztnevét, míg 24 százaléka az e-mail címét is megosztja beszélgetőtársával. Ennél rémisztőbb lehet a szülőknek, hogy minden ötödik tinédzser fényképet is küld magáról, sőt 12 százalékuk még a mobil telefonszámát is megadja – írja a

findmysoft.com

A biztonság nem számít?

Egy másik kutatás szerint nemcsak a tinédzserek elővigyázatlanok. A Ponemon Institute kutatása szerint

a felhasználók 80 százaléka ugyan aggódik a közösségi oldalak biztonsági kockázatai miatt, de a felhasználók több mint fele mégsem tesz semmit biztonsága érdekében

A legmeglepőbb adat, hogy a felhasználók 44 százaléka úgy nyilatkozott, hogy akkor is használna egy közösségi oldalt, ha tudná, hogy az oldal fenntartói nem tudják biztosítani a felhasználók biztonságát

Egy lány, aki nyughatatlan, makacs, elég nagyszájú és mindene a futball. Egy srác, akit istenít egy egész iskola, a lányoknak csorog érte a nyála, mindig megkapja, amit akar és mindene a futball. Egy országban éltek, de soha nem találkoztak volna, hiszen annyira különböző életük volt. Ám egy költözés mindent megváltoztatott.

Vajon mi történik, ha egy olyan lány, aki nem tűri, utálja, a korlátokat egy olyan suliba kerül ahol egy egoista futballherceg az úr? És vajon mi történik, ha a herceg uralkodását egy olyan lány zavarja, meg aki képtelen a behódolásra?

Többek között ezt a találkozást is meséli el a történet és azt, hogy milyen is a fiatalok élete. Hiszen mindenki tudja, hogy az mennyire nem egyszerű.  Tele van problémával, csalódással. Gond a szülőkkel, akik nem értenek meg és még mindig gyerekként kezelnek. Nehéz kijönni a testvérekkel, akik teljesen kiborítanak. Az iskola is kész túlélő tábor, hogy a szerelmi gondokról és magáról a szerelemről már ne is beszéljek.

Ilyen dolgokat élnek át történetem szereplői is. Kol és Ria életében nagy változás kezdődik el azzal, amikor felköltöznek a nagyvárosba, Londonba. Ott megismerkednek Viával és Rueval, akikkel együtt sok mindent megélnek majd a történet folyamán. Az ikerpárra az új iskola, mindnyájukra pedig új barátságok, ellenségek és talán szerelem vár. Vajon, hogy alakul az életük? Elérik az álmaikat?

Ezt csak akkor tudod meg, ha végig követed a négy lány nem éppen eseménytelen és főleg nem unalmas életét.

„Hiszen az élet magában finom, de a gondok valahogy teljesen elrontják a fűszerezést".

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

del lago casino jzlaq

(Blevybuglelry, 2018.09.24 13:32)

casino game real casino play free vegas casino games foxwoods casino online slots | https://usacasino.ooo/ - blue chip casino https://usacasino.ooo/ - online gambling casino

buy cheap brand cialis cialis brand vs generic qufg

(GuestFoome, 2018.09.24 13:32)

cialis brand vs generic, cheap brand cialis
cialis brand only - online brand cialis
https://brandcialis.icu/

huuuge casino ozeka

(ReoxRegoIngerly, 2018.09.24 13:31)

cafe casino online casino games slots free free vegas slots online casino vegas casino online | https://onlinecasinoplay.icu/ - codeshareonline doubledown casino https://onlinecasinoplay.icu/ - cherokee casino

free vegas slots online djngh

(Blevybuglelry, 2018.09.24 13:31)

hearts of vegas free slots charlestown races and slots scatter slots doubledown casino free slots | https://vegascasinoslots.icu/ - free slots online https://vegascasinoslots.icu/ - slots free online

brand cialis vs generic cialis cialis brand only cgue

(GuestFoome, 2018.09.24 13:31)

cialis brand only, brand cialis by lilly
brand cialis by lilly - brand cialis by lilly
https://brandcialis.icu/

free casino games vegas world ukhyw

(AccockFlors, 2018.09.24 13:31)

harrah online casino real casino hallmark casino online thunder valley casino | https://playcasinoslots.ooo/ - free casino slot games https://playcasinoslots.ooo/ - zone online casino games

casino slot ydpzm

(agogquerveRuidge, 2018.09.24 13:30)

doubleu casino on facebook chumash casino casino online plainridge casino | https://casinoplay.icu/ - parx casino online https://casinoplay.icu/ - hollywood online casino

free online casino games cjjdr

(noppervefremy, 2018.09.24 13:28)

gsn casino winstar world casino free online casino firekeepers casino | https://onlinecasino888.us.org/ - hypercasinos https://onlinecasino888.us.org/ - play free vegas casino games

hollywood casino online slots bbcay

(inceciago, 2018.09.24 13:27)

cleopatra slots gsn casino slots caesars slots house of fun free slots | https://onlinecasinoslots.icu/ - cashman casino slots https://onlinecasinoslots.icu/ - play free slots for fun

Onoro62

(Olava65, 2018.09.24 13:24)

http://bobford.ning.com/profiles/blogs/d-nde-comprar-trolip-fenofibrate-fiable-estados-unidos
http://recampus.ning.com/profiles/blogs/como-comprar-lamprene-clofazimine-sem-receita-medica-pela
http://www.audioschatten.de/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=36807
http://empati.kim/index.php?qa=32151&qa_1=farmacia-online-donde-comprar-famciclovir-seguridad-chile
http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/cialis-super-active-donde-puedo-comprar-ahora-chile-cialis-super
http://techakhil.byethost4.com/ques2ans/index.php?qa=8967&qa_1=donde-comprar-floxin-ofloxacin-precio-comprar-floxin-generica
http://poemreader.ning.com/profiles/blogs/comprar-ilosone-erythromycin-urgente-on-line-no-brasil
http://demo.socialenginemods.net/blogs/6873/578/commander-en-ligne-ilosone-pharmacie-erythromycin-prix
https://www.loosemusicent.com/blogs/656/5865/desmopressin-0-01mg-order-desmopressin-buy-echeck
http://foodtube.net/profiles/blogs/clarinex-5-mg-en-ligne-moins-cher-commander-paiement-visa
http://barbershoppers.org/blogs/post/21216
http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/o-commander-cycrin-medroxyprogesterone-en-ligne-acheter
http://dmoney.ru/25922/farmacia-sildenafil-guatemala-comprar-sildenafil-internet
https://23bestcity.de/blogs/post/20026
http://www.vinomadeinitaly.it/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=1638
http://lifestir.net/blogs/post/68634
http://shamrockballerz.ning.com/m/blogpost?id=6388249%3ABlogPost%3A1393205
http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/o-commander-du-tadalafilum-tadalafil-20mg-en-ligne-prix-tadalafil
http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/comprar-piroxicam-de-confianza-pela-net-no-brasil-piroxicam-como
http://poemreader.ning.com/m/blogpost?id=6471796%3ABlogPost%3A35901916
http://bioimagingcore.be/q2a/3679/vardenafil-ordonnance-internet-acheter-vardenafil-pharmacie

brand cialis cialis brand name usa price wpkm

(GuestFoome, 2018.09.24 13:23)

brand cialis - cialis brand name usa price
brand cialis - buy cheap brand cialis
https://brandcialis.icu/

hollywood online casino vvdcf

(Tyslenseply, 2018.09.24 13:23)

casino real money free casino seneca allegany casino casino games free online | https://onlinecasinoo.icu/ - plainridge casino https://onlinecasinoo.icu/ - hyper casinos

cialis brand vs generic cialis generic vs brand name fres

(GuestFoome, 2018.09.24 13:22)

buy brand cialis, cialis brand only
brand cialis 5 mg, brand cialis overnight delivery
https://brandcialis.icu/

slotomania slot machines arudp

(inceciago, 2018.09.24 13:22)

mohegan sun casino four winds casino online casino borgata online casino | https://casinorealmoney.ooo/ - viejas casino https://casinorealmoney.ooo/ - free casino games slot machines

jack online casino zmdks

(Imponosmant, 2018.09.24 13:19)

real casino casino games free online empire casino online borgata online casino | https://realmoneycasino.icu/ - empire casino online https://realmoneycasino.icu/ - winstar world casino

free slots online blmmp

(Steesireactamex, 2018.09.24 13:17)

hollywood casino online slots play slots online igt free slots free buffalo slots | https://casinoslotsplay.icu/ - scatter slots https://casinoslotsplay.icu/ - slots for free

pharmacy ??? ???

(Jeroldenums, 2018.09.24 13:17)

cialis online generic cialis lilly

hypercasinos xnayh

(DuandaRap, 2018.09.24 13:12)

doubleu casino foxwoods casino free online casino games free vegas casino games | https://playcasinogames.icu/ - slots casino games https://playcasinogames.icu/ - free casino slot games

slots free online ifysf

(annonsNealAniva, 2018.09.24 13:12)

slots lounge vegas casino slots free vegas slots slots for free | https://slotonline.icu/ - free vegas world slots https://slotonline.icu/ - online slots free

free casino games hssmb

(Drarpgabsbuisee, 2018.09.24 13:10)

rivers casino pittsburgh stn play online casino firekeepers casino hypercasinos | https://casino-bonus.icu/ - double down casino https://casino-bonus.icu/ - jackpot party casino

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92

Következő »