Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Tini élet*---*

A Harris Interactive kutatásának első meglepő adata az, hogy a tinédzserek 85 százaléka nem csak otthon használja az internetet, hanem a szülői felügyelettől távol, házon kívül is netezik. A kutatás szerint

a tinik egyharmada nem árulja el szüleinek, hogy mit csinál a világhálón

. Ez aggodalomra adhat okot, hiszen az ártatlan szörfözgetés mellett a tinik 28 százaléka idegenekkel is kapcsolatba lép a különböző chat oldalakon. A lányok inkább hajlamosak az idegenekkel való ismerkedésre. Amíg a lányok egyharmada, addig a fiúk egynegyede chatelt már számára korábban ismeretlennel.

Biztonsági szempontból az is aggályos, hogy ezekben a beszélgetésekben a tinik túl sok mindent elárulnak magukról. A fiatalok 69 százaléka a tartózkodási helyét, 43 százaléka a keresztnevét, míg 24 százaléka az e-mail címét is megosztja beszélgetőtársával. Ennél rémisztőbb lehet a szülőknek, hogy minden ötödik tinédzser fényképet is küld magáról, sőt 12 százalékuk még a mobil telefonszámát is megadja – írja a

findmysoft.com

A biztonság nem számít?

Egy másik kutatás szerint nemcsak a tinédzserek elővigyázatlanok. A Ponemon Institute kutatása szerint

a felhasználók 80 százaléka ugyan aggódik a közösségi oldalak biztonsági kockázatai miatt, de a felhasználók több mint fele mégsem tesz semmit biztonsága érdekében

A legmeglepőbb adat, hogy a felhasználók 44 százaléka úgy nyilatkozott, hogy akkor is használna egy közösségi oldalt, ha tudná, hogy az oldal fenntartói nem tudják biztosítani a felhasználók biztonságát

Egy lány, aki nyughatatlan, makacs, elég nagyszájú és mindene a futball. Egy srác, akit istenít egy egész iskola, a lányoknak csorog érte a nyála, mindig megkapja, amit akar és mindene a futball. Egy országban éltek, de soha nem találkoztak volna, hiszen annyira különböző életük volt. Ám egy költözés mindent megváltoztatott.

Vajon mi történik, ha egy olyan lány, aki nem tűri, utálja, a korlátokat egy olyan suliba kerül ahol egy egoista futballherceg az úr? És vajon mi történik, ha a herceg uralkodását egy olyan lány zavarja, meg aki képtelen a behódolásra?

Többek között ezt a találkozást is meséli el a történet és azt, hogy milyen is a fiatalok élete. Hiszen mindenki tudja, hogy az mennyire nem egyszerű.  Tele van problémával, csalódással. Gond a szülőkkel, akik nem értenek meg és még mindig gyerekként kezelnek. Nehéz kijönni a testvérekkel, akik teljesen kiborítanak. Az iskola is kész túlélő tábor, hogy a szerelmi gondokról és magáról a szerelemről már ne is beszéljek.

Ilyen dolgokat élnek át történetem szereplői is. Kol és Ria életében nagy változás kezdődik el azzal, amikor felköltöznek a nagyvárosba, Londonba. Ott megismerkednek Viával és Rueval, akikkel együtt sok mindent megélnek majd a történet folyamán. Az ikerpárra az új iskola, mindnyájukra pedig új barátságok, ellenségek és talán szerelem vár. Vajon, hogy alakul az életük? Elérik az álmaikat?

Ezt csak akkor tudod meg, ha végig követed a négy lány nem éppen eseménytelen és főleg nem unalmas életét.

„Hiszen az élet magában finom, de a gondok valahogy teljesen elrontják a fűszerezést".

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

chumba casino wptfu

(Slatmeceillajaw, 2018.09.24 14:30)

casino bonus online casino gambling doubledown casino casino online slots | [url=https://onlinecasinoplay.us.org/]foxwoods online casino[/url] [url=https://onlinecasinoplay.us.org/]gsn casino games[/url]

Фильмы торрента

(fsttorpos, 2018.09.24 14:28)

fast13
fast28
fast85
fast84
fast29

trnqlo
fasttorent88
fasttorent22
fasttorent6
fasttorent86
fasttorent81

play casino jbith

(houffhaletheofe, 2018.09.24 14:28)

jackpot party casino online casino games free casino games slots free belterra casino | https://casinoo.ooo/ - casino real money https://casinoo.ooo/ - casino online slots

choctaw casino durant oklahoma qyowr

(Bleapyaroppy, 2018.09.24 14:27)

lincoln casino best online casino free slots games four winds casino | https://playonlinecasino.icu/ - doubledown casino facebook https://playonlinecasino.icu/ - high five casino slots

Imamy

(Fepmeede, 2018.09.24 14:27)

Ladystil.com

acbrgphm

(Aaronfuppy, 2018.09.24 14:26)

wh0cd49136 baclofen

online casino slots elecb

(eldelmshadlix, 2018.09.24 14:26)

cherokee casino grand casino hinckley stn play online casino plainridge casino | https://freeonlineslots.ooo/ - slot machines https://freeonlineslots.ooo/ - rivers casino

brand cialis online cheap brand cialis gtod

(GuestFoome, 2018.09.24 14:26)

brand cialis vs generic cialis, online brand cialis
cialis brand name usa price, brand cialis on internet
https://brandcialis.icu/

free slot play no download jlysq

(Gewerarerit, 2018.09.24 14:26)

free slots online no download house of fun slots free slots games online play free slots | https://slotsrealmoney.icu/ - free vegas slots online casino https://slotsrealmoney.icu/ - infinity slots

dakota sioux casino hgawp

(Beaummaidepheld, 2018.09.24 14:26)

grand falls casino lady luck foxwoods online casino login tropicana online casino | https://freecasinogames.icu/ - three rivers casino https://freecasinogames.icu/ - fortune bay casino

quick hit slots qmroq

(houffhaletheofe, 2018.09.24 14:22)

best online slots free penny slots online pch slots free slot machine games | https://realmoneyslots.icu/ - free online slots vegas world https://realmoneyslots.icu/ - house of fun slots

prairie meadows casino ytnup

(Sonshenna, 2018.09.24 14:19)

free online casino games casino blackjack golden nugget online casino harrah online casino | https://slotsgames.ooo/ - play online casino https://slotsgames.ooo/ - jack online casino

brand cialis vs generic cialis brand cialis 5 mg huoi

(GuestFoome, 2018.09.24 14:19)

brand cialis 5 mg, buy cheap brand cialis
brand cialis online, cialis brand only
https://brandcialis.icu/

online casinos apham

(AccockFlors, 2018.09.24 14:17)

big fish casino free online casino games best online casino online gambling casino | https://onlinecasino2018.us.org/ - online casinos https://onlinecasino2018.us.org/ - bovada casino

winstar casino gwpln

(noppervefremy, 2018.09.24 14:16)

casino slots rock n cash casino slots casino games slots free foxwoods online casino | https://playslots.ooo/ - caesar casino online slot games https://playslots.ooo/ - chumba casino

free vegas slots online cyilg

(Breeherve, 2018.09.24 14:13)

house of fun free slots free slot games online play slots free slots games | https://freecasinoslots.icu/ - free online slots no download no registration https://freecasinoslots.icu/ - slots for free

double down casino nsmho

(bokekeexels, 2018.09.24 14:11)

island view casino hampton beach casino ballroom mohegan sun online casino free casino slot games | https://vegascasino.icu/ - online casino gambling https://vegascasino.icu/ - free casino games

blue chip casino lttmw

(Gewerarerit, 2018.09.24 14:10)

ignition casino pechanga casino casino bonus downstream casino | https://realmoneycasino.ooo/ - chinook winds casino https://realmoneycasino.ooo/ - downstream casino

lady luck bgezx

(eldelmshadlix, 2018.09.24 14:09)

gsn casino best online casinos free online casino games casino play | https://trstonlinecasino.com/ - play free vegas casino games https://trstonlinecasino.com/ - free online casino games

brand cialis overnight delivery brand cialis vs generic cialis gshw

(GuestFoome, 2018.09.24 14:04)

cialis brand only - cialis brand name usa price
cialis brand vs generic, buy cheap brand cialis
https://brandcialis.icu/

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92

Következő »