Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Tini élet*---*

A Harris Interactive kutatásának első meglepő adata az, hogy a tinédzserek 85 százaléka nem csak otthon használja az internetet, hanem a szülői felügyelettől távol, házon kívül is netezik. A kutatás szerint

a tinik egyharmada nem árulja el szüleinek, hogy mit csinál a világhálón

. Ez aggodalomra adhat okot, hiszen az ártatlan szörfözgetés mellett a tinik 28 százaléka idegenekkel is kapcsolatba lép a különböző chat oldalakon. A lányok inkább hajlamosak az idegenekkel való ismerkedésre. Amíg a lányok egyharmada, addig a fiúk egynegyede chatelt már számára korábban ismeretlennel.

Biztonsági szempontból az is aggályos, hogy ezekben a beszélgetésekben a tinik túl sok mindent elárulnak magukról. A fiatalok 69 százaléka a tartózkodási helyét, 43 százaléka a keresztnevét, míg 24 százaléka az e-mail címét is megosztja beszélgetőtársával. Ennél rémisztőbb lehet a szülőknek, hogy minden ötödik tinédzser fényképet is küld magáról, sőt 12 százalékuk még a mobil telefonszámát is megadja – írja a

findmysoft.com

A biztonság nem számít?

Egy másik kutatás szerint nemcsak a tinédzserek elővigyázatlanok. A Ponemon Institute kutatása szerint

a felhasználók 80 százaléka ugyan aggódik a közösségi oldalak biztonsági kockázatai miatt, de a felhasználók több mint fele mégsem tesz semmit biztonsága érdekében

A legmeglepőbb adat, hogy a felhasználók 44 százaléka úgy nyilatkozott, hogy akkor is használna egy közösségi oldalt, ha tudná, hogy az oldal fenntartói nem tudják biztosítani a felhasználók biztonságát

Egy lány, aki nyughatatlan, makacs, elég nagyszájú és mindene a futball. Egy srác, akit istenít egy egész iskola, a lányoknak csorog érte a nyála, mindig megkapja, amit akar és mindene a futball. Egy országban éltek, de soha nem találkoztak volna, hiszen annyira különböző életük volt. Ám egy költözés mindent megváltoztatott.

Vajon mi történik, ha egy olyan lány, aki nem tűri, utálja, a korlátokat egy olyan suliba kerül ahol egy egoista futballherceg az úr? És vajon mi történik, ha a herceg uralkodását egy olyan lány zavarja, meg aki képtelen a behódolásra?

Többek között ezt a találkozást is meséli el a történet és azt, hogy milyen is a fiatalok élete. Hiszen mindenki tudja, hogy az mennyire nem egyszerű.  Tele van problémával, csalódással. Gond a szülőkkel, akik nem értenek meg és még mindig gyerekként kezelnek. Nehéz kijönni a testvérekkel, akik teljesen kiborítanak. Az iskola is kész túlélő tábor, hogy a szerelmi gondokról és magáról a szerelemről már ne is beszéljek.

Ilyen dolgokat élnek át történetem szereplői is. Kol és Ria életében nagy változás kezdődik el azzal, amikor felköltöznek a nagyvárosba, Londonba. Ott megismerkednek Viával és Rueval, akikkel együtt sok mindent megélnek majd a történet folyamán. Az ikerpárra az új iskola, mindnyájukra pedig új barátságok, ellenségek és talán szerelem vár. Vajon, hogy alakul az életük? Elérik az álmaikat?

Ezt csak akkor tudod meg, ha végig követed a négy lány nem éppen eseménytelen és főleg nem unalmas életét.

„Hiszen az élet magában finom, de a gondok valahogy teljesen elrontják a fűszerezést".

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

slots for real money qpbnr

(Slatmeceillajaw, 2018.09.24 15:57)

casino online slots online casino slots for real money casino real money | https://onlinecasinoplay.us.org/ - online gambling https://onlinecasinoplay.us.org/ - gsn casino

red rock casino jxmcd

(houffhaletheofe, 2018.09.24 15:55)

bovada blackjack jackpot party casino play casino slots casino games | https://casinoo.ooo/ - real casino slots https://casinoo.ooo/ - las vegas casinos

bovada casino bsjoe

(Bleapyaroppy, 2018.09.24 15:55)

zone online casino games pechanga casino virgin online casino three rivers casino | https://playonlinecasino.icu/ - stn play online casino https://playonlinecasino.icu/ - free online casino slots

buy cheap brand cialis brand cialis thdn

(GuestFoome, 2018.09.24 15:54)

cialis brand only - brand cialis 20mg best price
brand cialis overnight delivery, brand cialis by lilly
https://brandcialis.icu/

cafe casino online levcb

(eldelmshadlix, 2018.09.24 15:52)

foxwoods casino online posh casino online borgata online casino hypercasinos | https://freeonlineslots.ooo/ - pala casino online nj https://freeonlineslots.ooo/ - casino bonus codes

cafe casino online mfyiq

(Beaummaidepheld, 2018.09.24 15:51)

turning stone casino foxwoods casino online jack online casino hallmark casino online | https://freecasinogames.icu/ - cafe casino online https://freecasinogames.icu/ - river spirit casino tulsa

0j1hod2p

(Aaronfuppy, 2018.09.24 15:50)

wh0cd49136 Elimite Pharmacy

monopoly slots yably

(Gewerarerit, 2018.09.24 15:50)

igt free slots goldfish slots free online slots games gamepoint slots | https://slotsrealmoney.icu/ - free slots https://slotsrealmoney.icu/ - slots for free

casino slot cpjps

(Sonshenna, 2018.09.24 15:48)

bovada casino jackpot party casino play free vegas casino games hyper casinos | https://slotsgames.ooo/ - winstar casino https://slotsgames.ooo/ - lady luck online casino

buffalo slots odxuz

(houffhaletheofe, 2018.09.24 15:46)

pompeii slots gossip slots liberty slots free slot games online | https://realmoneyslots.icu/ - free penny slots https://realmoneyslots.icu/ - heart of vegas free slots

foxwoods online casino vlwrx

(noppervefremy, 2018.09.24 15:45)

snoqualmie casino caesars online casino seneca niagara casino free online casino games | https://playslots.ooo/ - free online slots https://playslots.ooo/ - usa online casino

online brand cialis cheap brand cialis gzvy

(GuestFoome, 2018.09.24 15:44)

cialis brand vs generic, cialis brand only
buy brand cialis, brand cialis overnight delivery
https://brandcialis.icu/

pharmacy 800 compliance

(Jeroldenums, 2018.09.24 15:44)

cialis ?????? ????? ??????

free slots games pbgdd

(AccockFlors, 2018.09.24 15:43)

casino game high 5 casino free vegas casino games casino games free online | https://onlinecasino2018.us.org/ - online gambling casino https://onlinecasino2018.us.org/ - online casino gambling

brand cialis 20mg best price cheap brand cialis ckfv

(GuestFoome, 2018.09.24 15:41)

buy cheap brand cialis - brand cialis online
brand cialis vs generic cialis - brand cialis 20mg best price
https://brandcialis.icu/

Inise18

(Neson73, 2018.09.24 15:40)

http://amusecandy.com/blogs/post/355150
http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-augmentin-ahora-bolivia
http://writeskills.ning.com/profiles/blogs/fenofibrato-tricor-200mg-onde-comprar-gen-rico-barato-brasil
http://www.q-voice.tv/old/redirect/test/qa/index.php?qa=57354&qa_1=farmacia-generico-donepezil-comprar-internet-contrareembolso
http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/lipitor-atorvastatin-comprar-de-confianza-estados-unidos
http://showmeanswer.com/index.php?qa=22943&qa_1=seguro-comprar-melatonin-internet-rep%C3%BAblica-federativa-brasil
http://amusecandy.com/blogs/post/223506
http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/sitios-de-confianza-para-comprar-generico-sildenafil-anglopharma
http://amusecandy.com/blogs/post/168308
http://answers.codelair.com/4037/acheter-vrai-snafi-en-ligne-achat-de-tadalafil-par-internet
http://snopeczek.hekko.pl/209091/tacrolimus-buy-online-generic-tacrolimus-cheap
http://recampus.ning.com/m/blogpost?id=6556033%3ABlogPost%3A2480890
https://ikriate.me/blogs/492/12162/farmacia-online-donde-comprar-generico-tadacip-20mg-de-confianz
https://www.olliesmusic.com/blog/24393/achat-express-alendronate-pas-cher-2016-achat-fosamax-35-original-en-suisse/
http://writeskills.ning.com/profiles/blogs/sildenafil-citrate-comprar-buen-precio-m-xico-revatio-200-mg
http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/pantoprazol-onde-comprar-gen-rico-entrega-r-pida-pela-internet
http://www.libertyxchange.com/blogs/post/31739
http://crosstv.ning.com/m/blogpost?id=6525145%3ABlogPost%3A968648
http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/discount-zestoretic-5-mg-order-online-can-i-buy

Qawen52

(Jocat63, 2018.09.24 15:38)

http://recampus.ning.com/profiles/blogs/ezetimiba-como-posso-comprar-de-confianza-pela-net-brasil
http://techwarriorteam.ning.com/m/blogpost?id=4669430%3ABlogPost%3A3641313
http://www.dzairmobile.com/fr/questions/18911/generico-imipramine-farmacia-tofranil-generico-internet
https://gopipol.com/blogs/5148/9973/buy-tornetis-120mg-cheap-where-can-i-purchase-sildenafil-citr
http://www.8dep.info/blogs/644/5809/naproxene-en-ligne-acheter-securise-naprelan-prix-en-belgiqu
http://dmoney.ru/12899/piroxicam-comprar-sin-receta-r%C3%A1pido-argentina
http://bioimagingcore.be/q2a/31166/metformina-glyburide-metformina-glyburide-comprar-capital
http://techakhil.byethost4.com/ques2ans/index.php?qa=9377&qa_1=trouver-du-glibenclamide-micronase-jelly-acheter
http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/duodopa-comprar-sin-receta-entrega-r-pida
http://ggwadvice.com//index.php?qa=18533&qa_1=efavirenz-prescription-where-sustiva-without-prescription
http://www.myindiagate.com/community/blogs/post/152964
http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/paxil-comprar-online-brasil
http://www.holidayscanada.com/blogs/316/9423/sinemet-en-ligne-baisse-prix-acheter-achat-sinemet-25-en-lign
http://griffithchafey.ning.com/profiles/blogs/comprar-o-gen-rico-do-lotriderm-envio-24-horas-pela-internet
http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-innopran-xl-propranolol-menor-pre-o-propranolol
http://www.1friend.com/blogs/1974/9894/irbesartan-300mg-comprar-sin-receta-con-garantia-argentina
http://divinguniverse.com/blogs/post/51395
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/achat-discrete-levofloxacine-750mg-levofloxacine-750-meilleur
http://palabradefuego.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=573
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/vigorex-sildenafil-citrate-130mg-livraison-rapide-bon-prix-vente
http://www.myindiagate.com/community/blogs/post/287449
http://soruanaliz.com/index.php/2420/desogestrel-ethinylestradiol-comprar-farmacia-mastercard
http://prothunder.com.br/rede1/blogs/post/14746
http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/vardenafil-dapoxetina-comprar-en-farmacia-en-linea-sin-gastos-de
https://ikriate.me/blogs/487/11602/site-seguro-para-comprar-o-generico-do-zestril-lisinopril-na-in
http://hellyeahband.ning.com/profiles/blogs/comprar-o-gen-rico-do-topimatil-topiramate-sem-receita-na
http://jaktlumaczyc.pl/16223/ledipasvir-sofosbuvir-400mg-online-order-harvoni-delivery
https://www.madmorning.com/blogs/2853/3980/sildenafil-la-sante-100-mg-generique-site-serieux-prix-du-sild
http://ggwadvice.com//index.php?qa=9108&qa_1=order-valproic-acid-price-cheapest-pharmacy-valproic-acid

buffalo gold slots dbxbp

(Breeherve, 2018.09.24 15:37)

free penny slots online buffalo gold slots online slots real casino slots | https://freecasinoslots.icu/ - hollywood casino free slots https://freecasinoslots.icu/ - play slots

brand cialis overnight delivery brand cialis on internet rqtk

(GuestFoome, 2018.09.24 15:37)

brand cialis online - cialis brand only
brand cialis, brand cialis on internet
https://brandcialis.icu/

online casino slots fzcbh

(bokekeexels, 2018.09.24 15:37)

harrah online casino free casino games slots play online casino bigfish casino online games | https://vegascasino.icu/ - vegas casino online https://vegascasino.icu/ - grand falls casino

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92

Következő »