Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Tini élet*---*

A Harris Interactive kutatásának első meglepő adata az, hogy a tinédzserek 85 százaléka nem csak otthon használja az internetet, hanem a szülői felügyelettől távol, házon kívül is netezik. A kutatás szerint

a tinik egyharmada nem árulja el szüleinek, hogy mit csinál a világhálón

. Ez aggodalomra adhat okot, hiszen az ártatlan szörfözgetés mellett a tinik 28 százaléka idegenekkel is kapcsolatba lép a különböző chat oldalakon. A lányok inkább hajlamosak az idegenekkel való ismerkedésre. Amíg a lányok egyharmada, addig a fiúk egynegyede chatelt már számára korábban ismeretlennel.

Biztonsági szempontból az is aggályos, hogy ezekben a beszélgetésekben a tinik túl sok mindent elárulnak magukról. A fiatalok 69 százaléka a tartózkodási helyét, 43 százaléka a keresztnevét, míg 24 százaléka az e-mail címét is megosztja beszélgetőtársával. Ennél rémisztőbb lehet a szülőknek, hogy minden ötödik tinédzser fényképet is küld magáról, sőt 12 százalékuk még a mobil telefonszámát is megadja – írja a

findmysoft.com

A biztonság nem számít?

Egy másik kutatás szerint nemcsak a tinédzserek elővigyázatlanok. A Ponemon Institute kutatása szerint

a felhasználók 80 százaléka ugyan aggódik a közösségi oldalak biztonsági kockázatai miatt, de a felhasználók több mint fele mégsem tesz semmit biztonsága érdekében

A legmeglepőbb adat, hogy a felhasználók 44 százaléka úgy nyilatkozott, hogy akkor is használna egy közösségi oldalt, ha tudná, hogy az oldal fenntartói nem tudják biztosítani a felhasználók biztonságát

Egy lány, aki nyughatatlan, makacs, elég nagyszájú és mindene a futball. Egy srác, akit istenít egy egész iskola, a lányoknak csorog érte a nyála, mindig megkapja, amit akar és mindene a futball. Egy országban éltek, de soha nem találkoztak volna, hiszen annyira különböző életük volt. Ám egy költözés mindent megváltoztatott.

Vajon mi történik, ha egy olyan lány, aki nem tűri, utálja, a korlátokat egy olyan suliba kerül ahol egy egoista futballherceg az úr? És vajon mi történik, ha a herceg uralkodását egy olyan lány zavarja, meg aki képtelen a behódolásra?

Többek között ezt a találkozást is meséli el a történet és azt, hogy milyen is a fiatalok élete. Hiszen mindenki tudja, hogy az mennyire nem egyszerű.  Tele van problémával, csalódással. Gond a szülőkkel, akik nem értenek meg és még mindig gyerekként kezelnek. Nehéz kijönni a testvérekkel, akik teljesen kiborítanak. Az iskola is kész túlélő tábor, hogy a szerelmi gondokról és magáról a szerelemről már ne is beszéljek.

Ilyen dolgokat élnek át történetem szereplői is. Kol és Ria életében nagy változás kezdődik el azzal, amikor felköltöznek a nagyvárosba, Londonba. Ott megismerkednek Viával és Rueval, akikkel együtt sok mindent megélnek majd a történet folyamán. Az ikerpárra az új iskola, mindnyájukra pedig új barátságok, ellenségek és talán szerelem vár. Vajon, hogy alakul az életük? Elérik az álmaikat?

Ezt csak akkor tudod meg, ha végig követed a négy lány nem éppen eseménytelen és főleg nem unalmas életét.

„Hiszen az élet magában finom, de a gondok valahogy teljesen elrontják a fűszerezést".

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

rivers casino schenectady lhrmh

(sputrisee, 2018.09.24 18:05)

seneca niagara casino foxwoods online casino four winds casino casino slot | https://freeonlinecasino.icu/ - gun lake casino https://freeonlinecasino.icu/ - high five casino slots

online casino bonus kdmdq

(piedVingina, 2018.09.24 18:03)

free online slots high 5 casino potawatomi casino chumba casino | https://onlinecasinox.icu/ - parx casino online https://onlinecasinox.icu/ - winstar world casino

brand cialis overnight delivery brand cialis vs generic cialis rxvv

(GuestFoome, 2018.09.24 18:02)

brand cialis by lilly - brand cialis vs generic cialis
buy cheap brand cialis - buy brand cialis
https://brandcialis.icu/

brand cialis vs generic cialis online brand cialis qnst

(GuestFoome, 2018.09.24 18:00)

brand cialis online, brand cialis
buy cheap brand cialis - brand cialis online
https://brandcialis.icu/

free penny slots qwgji

(AccockFlors, 2018.09.24 18:00)

free slots slotomania free slots 777 freeslots.com slots pch slots | https://slotgames.icu/ - freeslots.com slots https://slotgames.icu/ - penny slots free online

chumash casino rqpak

(ReoxRegoIngerly, 2018.09.24 17:59)

hard rock casino atlantic city mohegan sun online casino mohegan sun casino free vegas slots online casino | https://onlinecasinoplay.icu/ - pala casino https://onlinecasinoplay.icu/ - casino bonus codes

free android spy hlwkb

(JoiPtorhoog, 2018.09.24 17:58)

free iphone tracker from computer free spy apps without installing target phone best free text spy app | https://phonespytracker.us.com/ - gps a cell phone location for free

brand cialis vs generic cialis cialis generic vs brand name fede

(GuestFoome, 2018.09.24 17:57)

cialis brand name usa price - brand cialis online
brand cialis, cheap brand cialis
https://brandcialis.icu/

free online casino dkkmn

(Steesireactamex, 2018.09.24 17:55)

casino bonus zone online casino games casino game play casino | https://onlinecasinoplay24.us.org/ - hollywood casino https://onlinecasinoplay24.us.org/ - casino real money

Смотретьпорно он-лайн

(Antoninpoibe, 2018.09.24 17:54)

Порно видио фильы скачать беплатно, порно ролики женщины трахают испытать девушка дрочи ролику видео смотреть самый популярный порно фильм и порно фото профессор и пары значение значок поделившихся сергей шнуров белка снимает кто лю.. Обильные выделения белого цвета порно татарочек крым видео если выделения становятся более слизистыми и более прозрачными, напоминая яичный белок!.. Смотри порно видео: оргия лесбиянок в бассейне онлайн! оргия лесбиянок в бассейне. Четыре красотки собрались вместе, чтобы.. Большая группа лесбиянок собрались у бассейна порно с хачиком встали в цыпочку и начали лизать у друг друга. По очереди доводя.. Бесплатное порно видео и наше порно ученики выебали училку онлайн порно не разочарует.. Видео; фотографии сорок минут русского порно. Рейтинг: (71%) просмотров: (473001)..

zone online casino games udmqr

(Blevybuglelry, 2018.09.24 17:53)

casino games online mohegan sun online casino seneca allegany casino dakota sioux casino | https://usacasino.ooo/ - mohegan sun online casino https://usacasino.ooo/ - three rivers casino

online gambling casino izkpc

(noppervefremy, 2018.09.24 17:52)

free online slots virgin online casino online casinos for us players free casino games sun moon | https://onlinecasino888.us.org/ - no deposit casino https://onlinecasino888.us.org/ - parx online casino

ziopbp9s

(Aaronfuppy, 2018.09.24 17:52)

wh0cd49136 levitra 10 mg price

betfair casino online nj yxgcn

(agogquerveRuidge, 2018.09.24 17:49)

hard rock casino tampa casino games harrah cherokee casino casino bonus | https://casinoplay.icu/ - real casino slots https://casinoplay.icu/ - high 5 casino

Mavuy03

(Bunap04, 2018.09.24 17:48)

http://www.animalloversconnect.com/blogs/post/19988
http://snopeczek.hekko.pl/209042/dydrogesterone-ou-acheter-forum-prix-duphaston-pharmacie
http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-beloc-metoprolol-50mg-de-confianza
http://ecobeautylounge.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-sotalol-sin-receta-ahora-chile
http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/cheap-theo-24-sr-300-mg-buy-online-where-to-buy-theophylline
http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/site-pour-achat-alsigra-sildenafil-citrate-le-moins-cher-en
https://23bestcity.de/blogs/post/23632
http://quainv.com/blogs/post/38527#sthash.MfDClwep.Px8NjZ40.dpbs
https://www.olliesmusic.com/blog/37764/sulfamethoxazole-800mg-oГ№-achat-pas-cher-achat-bactrim-naturel/
http://foodtube.net/profiles/blogs/para-comprar-exerdya-10mg-sin-receta-por-internet-espa-a
http://mynspot.com/blogs/35004/1786/busansil-buy-buy-busansil-extended-release-capsules
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/sildenafil-citrate-donde-comprar-al-mejor-precio-ecuador
http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-regalis-tadalafil-ahora-andorra
http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/purchase-feldene-10-mg-how-to-buy-piroxicam-in-verified-medstore
http://mynspot.com/blogs/35002/1988/site-achat-viagra-viagra-generique-le-moin-cher
http://gennethub.com/blogs/714/1282/efavirenz-sans-ordonnance-en-ligne-2018-commander-sustiva-inte
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/comprar-proventil-0-1mg-internet-melhor-albuterol-do-mundo

ruby slots gwpof

(Blevybuglelry, 2018.09.24 17:48)

casino slots free games play free slots cleopatra slots free penny slots online | https://vegascasinoslots.icu/ - vegas world slots https://vegascasinoslots.icu/ - caesars slots free casino

snoqualmie casino qyiii

(AccockFlors, 2018.09.24 17:48)

free casino games slot machines seneca allegany casino gsn casino doubledown casino facebook | https://playcasinoslots.ooo/ - mountaineer casino https://playcasinoslots.ooo/ - doubledown casino promo codes

free vegas casino games ygosq

(Slatmeceillajaw, 2018.09.24 17:48)

choctaw casino durant oklahoma greektown casino online casino real money online casino slots | https://slotsonline.ooo/ - borgata hotel casino https://slotsonline.ooo/ - clearwater casino

casino games online bdeir

(inceciago, 2018.09.24 17:47)

free online casino online casino gambling turning stone online casino hampton beach casino ballroom | https://casinorealmoney.ooo/ - ilani casino https://casinorealmoney.ooo/ - foxwoods online casino login

ntf36pz0

(Aaronfuppy, 2018.09.24 17:46)

wh0cd49136 Abilify Medication

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92

Következő »