Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Tini élet*---*

A Harris Interactive kutatásának első meglepő adata az, hogy a tinédzserek 85 százaléka nem csak otthon használja az internetet, hanem a szülői felügyelettől távol, házon kívül is netezik. A kutatás szerint

a tinik egyharmada nem árulja el szüleinek, hogy mit csinál a világhálón

. Ez aggodalomra adhat okot, hiszen az ártatlan szörfözgetés mellett a tinik 28 százaléka idegenekkel is kapcsolatba lép a különböző chat oldalakon. A lányok inkább hajlamosak az idegenekkel való ismerkedésre. Amíg a lányok egyharmada, addig a fiúk egynegyede chatelt már számára korábban ismeretlennel.

Biztonsági szempontból az is aggályos, hogy ezekben a beszélgetésekben a tinik túl sok mindent elárulnak magukról. A fiatalok 69 százaléka a tartózkodási helyét, 43 százaléka a keresztnevét, míg 24 százaléka az e-mail címét is megosztja beszélgetőtársával. Ennél rémisztőbb lehet a szülőknek, hogy minden ötödik tinédzser fényképet is küld magáról, sőt 12 százalékuk még a mobil telefonszámát is megadja – írja a

findmysoft.com

A biztonság nem számít?

Egy másik kutatás szerint nemcsak a tinédzserek elővigyázatlanok. A Ponemon Institute kutatása szerint

a felhasználók 80 százaléka ugyan aggódik a közösségi oldalak biztonsági kockázatai miatt, de a felhasználók több mint fele mégsem tesz semmit biztonsága érdekében

A legmeglepőbb adat, hogy a felhasználók 44 százaléka úgy nyilatkozott, hogy akkor is használna egy közösségi oldalt, ha tudná, hogy az oldal fenntartói nem tudják biztosítani a felhasználók biztonságát

Egy lány, aki nyughatatlan, makacs, elég nagyszájú és mindene a futball. Egy srác, akit istenít egy egész iskola, a lányoknak csorog érte a nyála, mindig megkapja, amit akar és mindene a futball. Egy országban éltek, de soha nem találkoztak volna, hiszen annyira különböző életük volt. Ám egy költözés mindent megváltoztatott.

Vajon mi történik, ha egy olyan lány, aki nem tűri, utálja, a korlátokat egy olyan suliba kerül ahol egy egoista futballherceg az úr? És vajon mi történik, ha a herceg uralkodását egy olyan lány zavarja, meg aki képtelen a behódolásra?

Többek között ezt a találkozást is meséli el a történet és azt, hogy milyen is a fiatalok élete. Hiszen mindenki tudja, hogy az mennyire nem egyszerű.  Tele van problémával, csalódással. Gond a szülőkkel, akik nem értenek meg és még mindig gyerekként kezelnek. Nehéz kijönni a testvérekkel, akik teljesen kiborítanak. Az iskola is kész túlélő tábor, hogy a szerelmi gondokról és magáról a szerelemről már ne is beszéljek.

Ilyen dolgokat élnek át történetem szereplői is. Kol és Ria életében nagy változás kezdődik el azzal, amikor felköltöznek a nagyvárosba, Londonba. Ott megismerkednek Viával és Rueval, akikkel együtt sok mindent megélnek majd a történet folyamán. Az ikerpárra az új iskola, mindnyájukra pedig új barátságok, ellenségek és talán szerelem vár. Vajon, hogy alakul az életük? Elérik az álmaikat?

Ezt csak akkor tudod meg, ha végig követed a négy lány nem éppen eseménytelen és főleg nem unalmas életét.

„Hiszen az élet magában finom, de a gondok valahogy teljesen elrontják a fűszerezést".

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

gprhpfmjxuawasearwytrabjkuvjikq

(btalettboo, 2018.10.06 02:48)

cialis online india pharmacy generic cialis for sale 5mg http://valladium.com

buy Brofoche online useno

(INFrederick, 2018.10.05 17:13)

http://yiglt.us/can-you-overdose-on-phentermine/ ShignStainty

zesjzwkahicmcqeqvnwkkowzpikclqv

(etaletdjhk, 2018.10.04 12:53)

generic viagra sildenafil citrate cheap viagra 100mg canada http://canadian-pharmakoani.com

vsjhubgpigtkecqrvadbyemnqvuwqzz

(ttaletzewv, 2018.10.04 02:08)

generic cialis online in the usa canadian cialis online http://baymontelreno.com

Агентлотто.com раскроет все тайны игры в Мировые лотереи. Рассчитываем шансы выпадения джекпотной комбинации.

(LottoAgesi, 2018.10.04 02:00)

Как сорвать миллионы долларов в одночасье без особого труда - тайны выигрыша.
Рассчитываем реальную вероятность выигрыша джекпота в Российские и Мировые лотереи.
Раскрываем вопрос о добросовестности проведения лотерей, в принципе.

Есть ли возможность случайно оказаться победителем в лотерее и разбогатеть за один день?
В статье на сайте мы вычисляем, каковы же шансы победить у людей, решивших принять участие в зарубежные лотереи, с учётом различных лотерейных правил.

Но стоит учитывать, что призовые в европейских и американских лотереях, где участвуют дополнительные шары, серьезно превосходят российские.
В заключение, хочется отметить очень интересный момент:
в подавляющем большинстве случаев один купленный билет (с одним игровым полем) не станет выигрышным, в нём не совпадут все цифры.
Участвуя в лотереи с бОльшим количеством игровых полей в билете, Вы тем самым увеличиваете вероятность выигрыша джекпота, второго приза, и более мелких призов.
Однако, не подумайте, что хотя бы на один из участвующих лотерейных билетов не упадёт крупная сумма денег выигрыша, джекпота.
Здесь должен быть указан знаменитый «Парадокс лотереи».
Видимо, в лотерейных играх всё зависит не только от математических формул, но и от удачи игрока!

lwmmalmujocvnexwoqmmymvgjjediwo

(staletdcjk, 2018.10.03 23:27)

viagra usa online viagra prices 50mg http://canadian-pharmausa.com

Top Link

(DavidGunse, 2018.10.03 17:46)

Top Link

zdkoncr

(rekkgj, 2018.10.03 16:57)

buy cialis professional usa
where can i buy cialis online http://canadian-pharmasy.com

abokdnssvkhbcdnvrvlypfauudpiixu

(mtaletfnlw, 2018.10.03 08:37)

order cialis from india cialis canada price http://valladium.com

dkuazquceqtdhdsrioduqduwjbqxgct

(mtaletptze, 2018.10.03 04:51)

women viagra viagra cost per pill cvs http://waltzweekend.com

cnneiofypwbnabyxgztadtbygzlntmk

(ttaletjrkh, 2018.10.02 21:27)

buy cialis online with out a prescription where can i buy the cheapest cialis online http://canadian-pharmaorder.com

dbuwexbvfnncnqhixmljmxoaowvsodg

(utalethxrp, 2018.10.02 18:27)

cheap viagra on sale viagra online no prior prescription http://canadian-pharmacyionline.com

Test, just a test

(vichi, 2018.10.02 11:55)

Hello. And Bye.

xjqzuafsyhpclrhnqswhyrxyzfxmbwe

(ftaletehfn, 2018.10.02 05:10)

generic cialis 60 mg india buy cialis online ireland http://unishade.com

Test, just a test

(vegananda, 2018.10.01 09:59)

Hello. And Bye.

morongo casino qynah

(Steesireactamex, 2018.10.01 05:00)

gambling sites las vegas casinos online casinos for us players hollywood casino | https://onlinecasinoslots.ooo/ - jackpot party casino facebook https://onlinecasinoslots.ooo/ - caesar casino online slot games

quick hits free slots qkrjt

(Steesireactamex, 2018.10.01 04:57)

vegas world free games online slots vegas slots online caesars slots free vegas world slots | https://casinoslotsplay.icu/ - free casino slots games https://casinoslotsplay.icu/ - gamepoint slots

island view casino xbnvx

(Blevybuglelry, 2018.10.01 04:42)

free online slots free casino games pala casino online gambling casino | https://usacasino.ooo/ - caesars online casino https://usacasino.ooo/ - online slot machines

gsn casino slots qfdmp

(Steesireactamex, 2018.10.01 03:45)

hypercasinos free casino online gambling casino games | https://onlinecasinoplay24.us.org/ - chumba casino https://onlinecasinoplay24.us.org/ - free casino slot games

slots online free jflem

(Steesireactamex, 2018.10.01 03:34)

gossip slots free online slots games play slots slots online free | https://casinoslotsplay.icu/ - free slot machine games https://casinoslotsplay.icu/ - free vegas world slots

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92

Következő »